Welcome back, Mr. Freeman... A hallgatag Gordon Freeman tovább küzd a felkelők oldalán az emberiséget megszálló combine erők ellen – City 17 után ezúttal a vadonban.
..elhangozhatna ismét a már jól ismert, teljesen bezsongató mondat. Az iszonyatos extázis már akkor megvolt, amikor a Steam kliens kiírta, hogy a játék aktiválása kész. Ilyenkor nyilván az a néhány perces konvertálgatás és alakítás iszonyatosan hosszúnak tűnik, kész örökkévalóság. Nem tudom pontosan, hogy miért van ez, de a "kiegészítő trilógia" vége felé közeledve csúcsokat döntöget az adrenalinszint. Mi mindent csinálhat Gordon? Mi lesz a kis helyes Alyxszal? "Kis" kutyarobotja újra segítségünkre lesz? Hogy zárul a trilógia? Vajon lehet majd folytatni? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések pörögtek be előttem, miközben telepedett a játék, és olyannyira extázisba kerültem, hogy még azt sem vettem észre, hogy a telepítés befejeződött. Áááááááá - már fél perce játszhatnék, ha nem kalandoztak volna el a gondolataim!!! Ekkor még nem tudtam, hogy fel sem tudok kelni a gép elől a játék végéig...
Kipusztulhat a teljes emberi faj
Tekintsünk vissza egy csöppet: hogy is végződött az Episode One? Emlékszik még valaki? Hmm, ott látok egy magasba ágaskodó kezet! Halljuk hát! Igen, pontosan az a hatalmas vakító fény ugrik be elvileg minden Half-Life 2 rajongónak, ami betakart mindent a játék végén. Egy gigantikus szuperportál nyílt a föld felé, ami lehetőséget ad arra, hogy erősítést hívjon a Combine. Na mármost ez nekünk nagyon nem lenne jó, hiszen - lássuk be - mókás ellövöldözni néhány száz idegenre, de mondjuk, ha ezek már több millióan lesznek - ej, de izginek ígérkezik a harmadik epizód. A történet itt folytatódik, vagyis Gordon és Alyx menekülésével City 17-ből. Mikor a vonat „megáll", kicsit olyan érzésem támadt, mintha a négyes metró egy késői változatán lennék a fővárosközeli térségében. Mikor már azt hittem, hogy az első akadálynál megfulladok, Alyx a segítségemre sietett - már itt is elég parás volt a helyzet, azonnal elkezdtem pánikolni, hogy mekkora gáz lenne már, ha itt azonnal végem lenne... Fő feladatunk, hogy a már korábban megszerzett információkat eljuttassuk a White Forest szívébe, ahol is egy réges-régi rakétabázis található öreg tudós barátainkkal egyetemben. Ez nyilván az első pillanattól kezdve egy lehetetlen küldetésnek tűnik, hiszen a várost körülvevő térség mostanra már egy kész idegen bolygó, tele mindenféle Striderekkel és sosem látott egyéb ellenfelekkel. Ha sikerrel járunk, talán van egy kis esélyünk arra, hogy még időben deaktiváljuk a szuperportált... ha nem... nos, még a játék elkezdése előtt úgy éreztem, hogy nem járunk sikerrel, hiszen akkor mi lenne a harmadik részben?
A lényeg a látvány
Ahogy azt többször is mondták a fejlesztők, igen nagy hangsúlyt fektettek a látványvilágra. Egészen a játék elindításáig azt hittem, ez csak marketingszövegelés: hatalmasat tévedtem! A víz és tűz effektek is szebbek lettek, és az elemlámpával megvilágított tárgyak realisztikusabban vetnek árnyékot. Ez persze még semmi: a legszebb a nyílt terep. Igen messziről, az erdő közepéből is látható többek között a régi City 17 területe, és a felette csóvaként cikázó szuperportál. Egyes lökéshullámok kifejezetten látványosan alakítják a terepet. Lezúz mondjuk egy komplett hídrendszert, ami persze rengeteg darabra esik - vagy mondjuk, ahogy azt már talán te is láttad korábbi Episode Two trailereken, a Striderek piszok nagy pusztítást tudnak végezni egy-egy faházon.
Fegyverek terén nem túl nagy az extra felhozatal, lényegében csak egy igazi finomság van. Egy újabb szereplő találta ki - kicsit sántít az elgondolás, mert viszonylag közel kell kerülni a Striderhez, de ha célba találunk, akkor a hatás garantált. Új ellenfélként üdvözölhetjük a már korábban előkerült Huntert, aki a Strider kicsinyített változata. Gyorsabb, veszélyesebb a közelharcban, és már közepes nehézségi szinten is piszok erősen és pontosan lő.
Pimp my Ride
A közlekedést ezúttal egy házi készítésű amcsi izomautóval oldhatjuk meg. Brutális szerkezetről van szó, és még nitro is van benne. Talán az a legmegkapóbb tulajdonsága, hogy a játék folyamán ilyen-olyan apróságokkal fejlődik is. Egy ponton majdnem kivégezzük a gépet, aztán egy segítőkész barátunk feljavítja a dolgokat. Tesz rá többek között egy jelzőberendezést, mely a korábban elhelyezett titkos fegyvertárakat jelzi. Ezekhez beugorhatunk, de ki is hagyhatjuk, ha úgy tartja kedvünk - nem szerves részei a történetnek. Kicsit később még egy külső moddingot is kap a gép, hogy a hátsó részére rá lehessen szerelni egy extra bombát Striderek ellen. Az irányítás nem sokat változott az Episode One-hoz képest, de a lényeg, hogy most is tökéletesen lehet kezelni.
Akadnak azért hibák
Mindamellett, hogy elég sokat késett a megjelenés (rendben, nem olyan sokat, mint amennyit egy átlagos Valve-játék szokott) bőven akadnak apró, ám idegesítő momentumok. Többször volt az az érzésem, hogy bizonyos dolgok teljesen feleslegesen vannak a pályán - ténylegesen csak helykitöltőnek, de olykor már-már nevetségesnek is tűnt. Például volt egy szoba, ahol egy ezeréves printer nyomtatott vég nélkül, és amit kinyomott, az azonnal bele is ment a kukába. Nyilván ez, és az ehhez hasonló mókák nem szerves részei a játéknak, de nem is értem, hogy a hangulatteremtésen kívül miért volt ezekre szükség. Vagy mondjuk másik hiba, hogy ha egy széket beteszünk az asztal alá, akkor az asztal tetején lesz az árnyéka. Apróság persze, de azért igen bosszantó. Azért sem voltam igazán oda, hogy a nagy terek ellenére, a csaták mégsem elég nagyszabásúak. Félreértés ne essék, így is sokkal nagyobbak, mint eddig bármikor. De úgy érzem, hogy lett volna ott még hely egy-két-három Hunternek, Combine katonának, miegymásnak.
Half-Life 2: Episode Two - 5. kép Half-Life 2: Episode Two - 6. kép
Kedves kollégák!
A saját csapattársaink még mindig eléggé... hogy is mondjam, szériatartozékok. Akármennyire is segítettek, vagy nem, ha elesnek, senkinek sem tűnik fel - mint ahogy a korábbi epizódokban sem. Ez azért ilyen formán már kezd kicsit aggasztó lenni: hát senkinek sincs szíve a játékban?
Ha már az érzelmekről van szó. Meg kell mondjam, majd a frász jött rám valamikor a játék elején. Korábbi interjúkban többször is elhangzott, hogy igen, egy már korábbról ismert főbb karakter életét veszti a játék folyamán. Már az elején azt hittem erre sor is kerül... szerencsére, vagy pont az ő szerencsétlenségére ez nem így történt. Nem akarom lelőni ezt a bizonyos dolgot, nézzétek meg, és készüljetek fel, hogy azért eléggé szomorú... Ez utóbbi persze már semmiképpen sem hiba, sőt azt kell mondjam, majdhogynem el is felejtettem a végére az apró hibákat.
Kiderült... a naaaagy semmi
Kicsit az az érzésem, hogy a Valve szórakozik velünk. Vagy legalábbis keményen játszik az érzelmeinkkel. Kiderült valami szerinted? Nos, néhány apróság igen, de csak annyi, hogy most már sokkal de sokkal jobban érdekeljen, hogy mégis, mi a fene lesz a megoldás. Ráadásul egy piszok érzés motoszkál bennem, mely szerint lehet, hogy az Episode Three nem is zárja le a történetet? Hmm, akkor bizony elmegyek a fejlesztőkhöz, és rájuk borítom a Headcrabjüket, az biztos.
Nyilván, ahogy az első részben utaltunk a másodikra, most voltak apró bepillantások a végső menetbe. Úgy fest, hogy egy Borealis nevezetű hajó lesz a fő célpontunk, melyről egészen idáig még Alyx is azt hitte, hogy csak egy mese. Valami teljesen titokzatos erő lakozik benne, amelyet a csapat egyik része fel akar használni a jelenlegi problémák megoldására, a másik fele viszont kifejezetten ellenzi még a megközelítését is. A bejátszásban első ránézésre a hó esik, de ez akár lehet hamu is, vagy bármi más (pl. porcukor), így ne vonjunk le messzemenő következtetéseket.
A teljes játékidő nekem 5 óra volt, minden fejtörővel és ellenféllel együtt. Ez több mint a duplája az előzőnek és most is rohantam végig, nem néztem meg semmit jobban, hiszen vészesen közelgett a lapleadás. Összességében azt kell mondjam, nagyon jól sikerült a második epizód, érdemes újra meg újra végigvinni, és friss elemeket keresni. Hogy mit fogunk csinálni a harmadik epizódig, nem tudom, illetve jobb is nem belegondolni abba, mi lesz velünk, ha másfél év múlva lezárul ismét a történet... Inkább megpróbálom elterelni a figyelmemet egy kis Portallal és Team Fortress 2-vel, mert a gyomrom is összerándul, ha arra gondolok, hogy „hamarosan" itt végső harc.